
Az állampapír után
További befektetésen gondolkozol?
Bizonyára te is olvashattad, hogy az idei évben rekordmennyiségű pénz fog az lakossági állampapír befektetők zsebében landolni, mintegy 3000 ezer milliárd forint. Ez nagy részben az elképesztően magas, kétszámjegyű éves inflációknak köszönhető 2022-ben és 2023-ban, ezáltal a kamatok is az egekbe szöktek. A 2033/l PMÁP (prémium magyar állampapír) pár hete 17,85% kamatot fizetett a befektetőinek, hozzávetőlegesen 130 milliárd forintot. Ennek a papírnak a kamata ezt követően viszont 3,95%-ra esik vissza, hiszen az inflációs környezet alacsony, a magyar gazdaság kilábalni látszik a COVID-, illetve főleg az ukrajnai háború sújtotta európai válságból. A többi állampapír kamata is jelentőset fog zuhanni:
Nagyon sok konstrukciónál vannak 20% körüli értékek, ezek a kamatszintek viszont idén már csak 4-5% környékén fognak mozogni.
A negyedév második felében is komoly pénzmozgás várható, 1000 milliárd forintnyi kamat- és tőke kifizetésekre lehet számítani. Ennek következtében az állampapírpiacon most jelentős átrendeződés várható, hiszen sokan másba szeretnék fektetni a kamatkifizetéseket, vagy teljesen kivennék a pénzüket.
De hova kerülhet ez a pénz, milyen eszközökbe forgatná a lakosság?
A Portfolio.hu minden év elején végez egy felmérést, ahol az állampapír birtokosok szavazhatnak a terveikről. A kutatás szerint az emberek 31%-a, azaz kevesebb, mint egy harmada tervezi továbbra is állampapírba fektetni a kamatkifizetéseit. A szavazók 8%-a akarja felhasználni rendszeres vagy nagyobb összegű kiadáshoz, 7% egyéb okokra - tehát a szavazók több, mint a fele valamilyen más eszközbe fogatná a pénzét.
De vajon mik lehetnek ezek az eszközök? Összegyűjtöttem a három talán leggyakoribbat az alábbiakban:
1) Ingatlan
A befeketések nagyágyúja, szerintem mindenkinek nagy vágya, hogy valamikor eljusson oda, hogy tudjon venni egy ingatlant BEFEKTETÉSI céllal - azaz továbbadni vagy bérbe adni, aztán folyamatos bevételt generálni belőle, akár kiegészítésként nyugdíj mellé is. Hátránya az ingatlannak, hogy azért tud nehézkes és hosszú lenni a befektetési folyamat, eltarthat egy darabig, míg valódi pénzt lát belőle az ember (főleg, ha még felújítani is kell). Továbbá ez csak a vagyonosabb réteg számára opció, ez nem olyan, amit kicsiben el lehet indítani. De miért lehet jó annak, aki meg tudja engedni magának?
Ha megnézzük a magyar lakások árát az elmúlt években, azok csak rohamosan nőttek, ezért arra gondolhat az ember, hogy hát az ingatlan biztosan jó befeketés. Sok esetben azonban téves ez a felfogás, és nem szabad csak az elmúlt adatokból kiindulni. A befektetéseknél mindig a jövőt érdemes nézni, azaz, hogy tényleg van-e vagy lesz-e a dolgok mögött valami nagyobb, konkrét és kézzelfogható. Az ingatlanok esetében azonban tényleg van.
2025-ben hatalmas elvárások vannak az itthoni ingatlanpiacon, és több minden is szól emellett: a kormány több olyan lakástámogatási intézkedést is bevezet(ett) idén, ami felhajtja majd a keresletet, és az árakat - például munkáltatói támogatás (SZÉP kártya), munkáshitel, zöld hitel vagy az önkéntes nyugdíjpénztár feltörésének lehetősége. Az ingatlanirodák rekord mennyiségű üzletre számítanak, a bankok pedig rekord mennyiségű lakossági hitelfelvételre.
Van, aki fél a korrekciótól, de ezt mindig hallani, amikor történelmi csúcsra érnek az ingatlanárak - és az elmúlt években folyamatosan új csúcsot ért el. Egy dolog biztos a 2025-ös tervek és eddigi intézkedések alapján Magyarországon: lesz ez még drágább.
2) Arany
Egy jó befektető mindig tartsa a portfóliója egy kis részét aranyban a szakértők szerint. Hogy ez mekkora rész legyen, ott eltérnek a vélemények, de a portfólió 10%-ánál általában nem javasolt több. Az arany alapvetően egy ilyen biztonsági tartaléknak szokott ott lenni a legrosszabb esetekre, ha valamilyen válság tör ki, ami miatt minden más bezuhanna. Mivel kézzelfogható, értékét megőrző eszközről van szó, aminek a kínálata is véges, hatalmas bezuhanástól nem lehet tartani, és azok, akik ezt tudják, de nincs aranyuk, venni fognak egy válságnál - és ez csak még jobban felhajtja az árát.
Továbbá mellette szól az is, hogy a csökkenő kamatok miatt a kötvények kevésbé lesznek vonzóak a befektetőknek, emiatt más lehetőségeket keresnek - például pont aranyat - és ez a kereslet növekedés felemeli az árát. Ugyanígy viszont, ha van olyan eszköz, ami nagyon tetszik a befektetőknek, akkor sok esetben azt választják az arany helyett, emiatt az nem tör felfele. Éppen ezért előfordul olyan is, hogy válságnál mégsem nő az arany ára, mert mondjuk a rohamosan megnövelt jegybanki alapkamatok (az infláció csökkentésének céljából) magas kötvényhozamokat ígérnek, ezért inkább abba fektetnek sokan.
Egy dolog biztos: 2024 egészében felfele haladt az arany, és történelmi csúcsra is ért a közelmúltban. A befektetőknek tetszik és tartanak is a geopolitikai kockázatoktól. Ha eddig nem volt, mindenképp legyen a portfólió kis része aranyban.
3) Részvénypiac
Talán a legjobb és sokak kedvence az ilyen típusú befektetés. Érv, ami mellette szól, hogy ez elindítható kisebb összeggel, és jelentős hozamok érhetők el: az amerikai S&P 500 és Nasdaq Composite index is történelmi csúcsot ért el 2024-ben. Előbbi 23,3%-ot, utóbbi 29,6%-ot nőtt tavaly.
A másik érv pedig, hogy lehet úgy befektetni a részvénypiacon, hogy nem kell annyi időt szánni rá. Ugyanis manapság a legtöbb befektetőnek ez a legdrágább: az ideje. Téves az a feltevés, hogy naponta kell tőzsdézni, követni az árfolyamokat és folyton eladni/venni. Van, aki ezt követi, ez a day trading, de csak legprofibbaknak és legkockázattűrőbb embereknek ajánlott (meg akik meg akarnak őszülni egy hónap alatt).
Van megoldás arra, ha magas hozamokat szeretnél elérni, de nincs időd annyit kezelni a befektetésed, vagy éppen nem értesz hozzá: itt jönnek szóba az részvényalapok.
A részvényalapok egy csomagot képeznek gyakorlatilag, amik különböző részvényeket foglalnak magukban különböző kategóriák szerint. Legyen az hely (pl. USA, Európa) vagy szektor (pl. energia, IT) szerint, ezek kiválaszthatók, sőt, még fel is osztható a befektetés több között a kockázat mérséklésére. A csomagban lévő részvényeket pedig profi szakemberek kezelik, például a legjobb 100 IT cég szerepel egy alapban, aztán ha az egyik rosszul teljesít (mert mondjuk annál a cégnél gondok vannak), kiveszik, és beraknak helyette egy jobban teljesítőt. Ezáltal jó hozamokat tud produkálni, a legtöbb IT alap mind kétszámjegyű hozamokat ért el tavaly a piacon. Ha pedig egy egész ország vagy egy egész szektor teljesít rosszul, arra van a portfólióban a másik alap, ami ezt ki tudja egyensúlyozni.
Összegzés
Fent felsoroltam három lehetőséget, amikbe érdemes lehet fektetni az állampapírokat követően. Fontos, hogy ezeken kívül vannak még lehetőségek (pl. kriptovaluta), azonban mindent abba tenni eléggé kockázatos, ezért nem javaslom. Ahogy a fentiek közül sem raknék mindent egy lapra, hanem inkább mindbe.
De olyan, hogy mindenki számára jó döntés, nincsen. Ez mindig a saját terveidtől, preferenciáidtól és igényeidtől függ. Ha nagyobb összegű kiadásra kell az állampapír kifizetés, érdemes lehet felhasználni. De ez is tőled függ, ezért a fentiek közül semmi sem konkrét tanács. Ha az kéne, akkor egyet mondanék, mégpedig azt, hogy ne csücsültesd a pénzt a bankszámládon, mert az infláció megeszi - de ezt biztosan hallottad már.
Érdekelne, hogyan tudnék én segíteni?
Ha ihletet kaptál vagy ötleted támadt valamelyik gondolattól, lehet, hogy tudok segíteni. Mégpedig akkor, ha a harmadik lehetőség szimpatikus számodra - tehát ha nem vagy profi befektető, nincs feltétlen egy ingatlanra elég vagyonod és nincs sok időd ezzel foglalkozni, de szeretnél jó hozamokat elérni. Ettől függetlenül ajánlom az első két lehetőséget is, nem fogok direkt ellenük szólni, hogy a harmadikat kiemeljem.
Én a rengeteg szuper befektetési lehetőség közül egy olyat elindításában tudok segíteni, amire nem teheti rá a kezét a kormány, amivel az új állampapíroknál jelentősen nagyobb hozamokat érhetsz el, amit akár euróban is elindíthatsz - és mindezt pontos célmeghatározással szabjuk teljesen személyre, az igényeid, terveid és kockázatvállalásod alapján.
Ezek mellé pedig kapsz egy szakmailag felkészült, őszinte csapatot, akik közül van 30 éve pályán lévő kolléga is, és együtt többezer ügyféllel rendelkezik. A világ legnagyobb alapkezelőinél tárolják ügyfeleink a pénzüket, például Blackrock és Fidelity.
Ha úgy érzed, ilyenre van szükséged, akkor annyi bizalmat kérek tőled, hogy add meg nekem az elérhetőségedet, hogy el tudjunk indulni.
FIGYELEM: Ezzel még SEMMILYEN kötelezettséget nem vállalsz, nem véletlenül nem kérek el személyes adatokat tőled. Csupán egy konzultáció lehetőségét fontoljuk meg, ezt is veled közösen.

Szeretnék még olvasni ezekről:
Kattints arra az ikonra, amelyikről többet szeretnél megtudni:
Másról is szívesen olvasnál?
Nézd meg a cikkeimet:
Elérhetőségem:
E-mail: info@dinamikusbiztonsag.hu
Telefonszám: +36 30 790 8572
Itt is megtalálsz még:
Elérhetőségem:
E-mail: info@dinamikusbiztonsag.hu
Telefonszám: +36 30 790 8572