Hitel

Mi az a hitel? 

A hitel olyan pénzügyi szolgáltatás, amelynek keretében egy pénzintézet (például bank) pénzt ad kölcsön egy magánszemélynek, vállalkozásnak vagy intézménynek, amit az adott személy vagy szervezet később, kamattal együtt köteles visszafizetniA hitel felvételéhez általában valamilyen biztosíték vagy fedezet szükséges, és a visszafizetés időpontja és feltételei előre meghatározottak. 

Ez volt a száraz verzió.

Szerintem pedig a hitel egy olyan csomag, amelynek segítségével problémák, tervek, célok, álmok valósíthatók meg.


Miért félhetsz a hiteltől? 

(És miért nem kéne)

Amikor a hitel merül fel, mint téma, sok embernek a tartozás, adósság, teher szavak jutnak eszébe. 

Amit talán nem tudnak, hogy minden gazdag ember, a cégek, sőt, még az országok is rendszeresen vesznek fel kölcsönt, hiteleket jelen dolgok finanszírozására. 

Ez mindig is így volt, mert sok esetben sokkal jobban megéri hitelt felvenni, hiszen a kamatok alacsonyabbak lehetnek, mint más finanszírozási opciók költségei, vagy például különböző befektetési formák adóvonzatai

Emellett, a legtöbb esetben egy olyan lehetőséget ad nekünk, amivel elérhetjük a célunkat, amit hitel nélkül szinte lehetetlen, vagy csak teljes eladósodással együtt lenne megvalósítható. 

Nézzünk egy példát: 

Van egy 50 milliós lakás (leggyakrabban talán ingatlanra akarunk hitelt felvenni), amit szeretnénk megvásárolni. 

1Lehetőség

Összegyűjtjük hosszú évek munkájának és rengeteg lemondásnak köszönhetően a teljes összeget (és itt most eltekintünk attól, hogy a folyamatos drágulás miatt ez szinte lehetetlen). 

Ez után megvesszük a lakást hitel nélkül, 100% önerőből. Banknak nem fogunk tartozni, viszont gyakorlatilag lenullázzuk a számlánkat, és egyáltalán nem lesz mihez nyúlni onnantól.

2Lehetőség

10 millió forintot, azaz 20%-ot fizetünk ki, a maradék 40 millióra lakáshitelt veszünk fel. 

Ezeket havi törlesztőrészletekben fizetjük vissza, ami mellett marad még pénzünk minden másra (jó esetben), viszont a lakás már akkor is a miénk. 

Tény, hogy türelem és fegyelem az kell a visszafizetéshez, azonban albérletet egyébként is fizetnél (ami sokszor kb ugyanannyi, mint egy törlesztőrészlet), akkor miért ne legyen már az a lakás a tiéd?

Sokaknak szimpatikusabbnak tűnik a második lehetőség, és ez a gazdaság szempontjából is jó.

Alapból, nélküle szinte senki nem tudná megvenni azt a lakást, fedezni azt a beruházást, megvalósítani azt a projektet. 

A hitelezés minden gazdaság alapköve, és ha pörög a hitelezés, akkor a gazdaság is robog, nő a fogyasztás, az általános jólét.

Úgyhogy a hitelre nem teherként, hanem segítségként kell tekinteni. 

Ezt a magyarok is tudják, és nem is félnek már hitelt felvenni. A Bankmonitor felmérésben is látszik, hogy 2024-ben rekord mennyiségű hitelt vettek fel a lakosaink.


Hitellel kapcsolatos kérdések

Ha többre vagy kíváncsi a hitelezéssel kapcsolatban, például, hogy...

...akkor hosszabb, de tömör választ kaphatsz a blogcikkeimben

Nem bocsátkozom itt részletekbe, és egyébként is hiszem, hogy egy személyre szabott, szakértői segítség tudja a legjobban megválaszolni a felmerülő kérdéseket.


Ebben tudok segíteni

Habár a hitelfelvétel a mai világban néhol már online is elvégezhető, azért mégiscsak egy borzasztóan komoly, akár évtizedekre kiható pénzügyi döntésről beszélünk. 

Ez csakis egy nagyon megalapozott, kellően átgondolt és jól megtervezett döntés keretében hozható meg, amihez elengedhetetlen egy a témában jártas szakember

Ha úgy érzed, lenne miről beszélnünk...

✅ a felkészültség mellett 

✅ rugalmassággal

✅ folyamatos kapcsolattartással,

✅ és akár a bankokhoz képest kedvezményesebb feltételekkel fogjuk meghálálni a bizalmadat.  

Elérhetőségem:

E-mail: info@dinamikusbiztonsag.hu

Telefonszám: +36 30 790 8572

Itt is megtalálsz még: